Cookie kezelés a weboldalon

 

Azért, hogy a honlapok megfelelően működjenek, időnként ún. cookie-kat (kisméretű szöveges adatfájlokat) helyezünk el az Ön számítógépén.
A cookie-k olyan kisméretű szövegfájlok, melyeket a webhely tárol el az oldalaira látogató felhasználó számítógépén, illetve mobilkészülékén.
A honlapok ezekben a sütikben tárolják a böngészés során keletkezett számukra releváns információkat, így például megjegyzik a látogató egyéni beállításait vagy azonosítják a felhasználókat. A cookie-kban tárolt információkat a honlapok különböző célokra használhatják fel, úgy mint a weboldal szolgáltatásainak nyújtása, a böngészési élmény javítása, a felhasználók érdeklődésének megfelelő, személyre szabott ajánlatok megjelenítése, látogatottsági adatok elemzése.
Fontos hangsúlyoznunk, hogy az általunk használt sütik semmilyen látogatói azonosítót vagy jelszót sem jegyeznek meg.

Jelen dokumentum a Közadat Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban „Adatkezelő”) Belső Adatvédelmi Szabályzatának cookie-k kezelésére vonatkozó publikus kivonata.

1. A DOKUMENTUM CÉLJA

Jelen Cookie Tájékoztató célja, hogy
– az „Adatkezelő” a weboldal látogatói, ügyfelei és leendő ügyfelei számára átláthatóvá tegye az általa a weboldalon használt cookie-kkal kapcsolatos adatkezelési eljárásokat,
– az érintett magánszemélyeket közérthetően és tömören tájékoztassa a személyes adataik kezeléséről, az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendeletének (2016/679.számú Rendelet – „GDPR”) és a magyar Info törvénynek (2011. évi CXII. törvény) megfelelően,
– a természetes személyek személyes adataik kezelésével összefüggő védelemhez kapcsolódó elvek és szabályok a természetes személyek állampolgárságától és lakóhelyétől függetlenül érvényesüljenek,
– minden esetben tiszteletben tartsa e természetes személyek alapvető jogait, különösen, ami a személyes adataik védelméhez való jogukat illeti.

A Cookie Kezelési Tájékoztató az „Adatkezelő” Adatvédelmi Szabályzatának azon részeit tartalmazza, amelyek a kozadat.eu weboldal látogatóira vonatkoznak, és ezen érintettekkel kapcsolatos adatkezeléseket szabályozzák.

Ezúton felhívjuk szíves figyelmét, hogy a jelen Adatkezelési Tájékoztató nem tartalmazza teljes körűen az adatkezeléssel kapcsolatos rendelkezéseket, vannak olyan adatkezeléseink, amelyekről az adatkezelések megkezdésekor adunk tájékoztatást, és felhívjuk szíves figyelmüket, hogy ez a tájékoztató nem helyettesíti az Adatvédelmi Szabályzat és az ügyféltájékoztató megismerését.

2. A személyes adatok kezelésének általános elvei

A személyes adatok kezelésére minden esetben tisztességes módon, a vonatkozó jogszabályi előírásoknak és az adatvédelemmel kapcsolatos irányelveknek megfelelő módon kerül sor.
Személyes adat kezelésére az érintett természetes személyek hozzájárulása, az „Adatkezelő” vagy harmadik fél jogos érdeke alapján (amennyiben ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll), a közte és az érintett természetes személy között létrejött szerződés teljesítése céljából vagy jogszabályi felhatalmazás alapján kerülhet sor. Az Érintett hozzájárulását minden esetben az adatkezeléssel kapcsolatos lényeges körülményekre kiterjedő tájékoztatás előzi meg. Az Érintett hozzájárulását kényszertől mentesen, önkéntesen adhatja meg.
Az adatok kezelésére csak előre meghatározott, az Érintettel előre közölt, tisztességes célból kerül sor. Az adatkezelés célhoz kötöttsége az adatkezelés egész folyamatában és az adatok esetleges továbbítása esetén is érvényesül.
az „Adatkezelő” nem kezel olyan személyes adatot, amely az adatkezelés céljának eléréséhez szükségtelen. Továbbá minden esetben törekszik a személyes adatkezelés minimalizálására, amennyiben ezt az informatikai rendszerek és az adatkezelés céljának eléréséhez fűződő érdek engedi.
az „Adatkezelő” elkötelezi magát amellett, hogy a személyes adatokat a vonatkozó hatályos jogszabályoknak és az iparági legjobb gyakorlatnak megfelelően kezeli.

3. A szervezet, mint Adatkezelő adatai

Teljes név: KÖZADAT Adatbiztonsági és Adatvédelmi Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Rövidített név: KÖZADAT Kft.
Adószám 26700968142
Cégjegyzékszám 01 09 340006Ország Magyarország
Település Budapest
Cím 1068 Budapest, Felsőerdősor utca 5.

4. A cookie kezelés jogalapja: A cookie kezelés jogalapja a weboldal látogatójának hozzájárulása, a vonatkozó Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján.Amennyiben nem fogadja el a cookie-k használatát, akkor a weboldalak bizonyos funkciói nem lesznek elérhetőek, illetve előfordulhat, hogy bizonyos funkciók hibásan működnek.

5. Az érintettek köre: A weboldalt látogató, felkereső valamennyi érintett.

6. Az adatok forrása: közvetlenül az érintett.

7. A cookie-kat több szempont alapján lehet csoportosítani:
a., A cookie-k szükségessége szerint:
– Feltétlenül szükséges cookie-k: ezek a cookie-k ideiglenesen aktiválódnak, amíg a böngészés folyik. Azaz, attól a pillanattól, amikor a felhasználó megnyitja a böngésző ablakot, addig a pillanatig, amíg be nem zárja azt. Amint bezárul a böngésző, minden munkamenet cookie törlődik.- Opcionális (nem feltétlenül szükséges) cookie-k: ezek a cookie-k a felhasználó eszközén maradnak a cookie-ban meghatározott ideig. Minden alkalommal aktiválódnak, amikor a felhasználó meglátogatja a weboldalt.
Ezen belül a követekező cookie-kat használjuk:

  • – Teljesítményt biztosító és analitikai cookie-k: ezek információkat gyűjtenek arról, hogy a felhasználó hogyan használja weboldalunkat (pl. milyen oldalakat tekint meg, illetve tapasztal-e valamilyen hibát). A cookie-k csak anonimizált statisztikai adatokat gyűjtenek, melyek segítségével képet tudunk kapni weboldalaink látogatóinak böngészési szokásairól, felhasználói tapasztalatairól.
  • – Marketing célból használt cookie-k: ezek információkat gyűjtenek a felhasználókról azért, hogy a látogató számára még inkább releváns és személyre szabott reklámokat kínálhassanak. Ezek a cookie-k általában a látogatókat a megtekintett weboldalakon vagy a különböző beágyazott szolgáltatásokon keresztül azonosítják.

b., A cookie-k tárolási időtartama szerint:- Munkamenet (session) cookie-k: ezek a cookie-k ideiglenesen aktiválódnak, amíg a böngészés folyik. Azaz, attól a pillanattól, amikor a felhasználó megnyitja a böngésző ablakot, addig a pillanatig, amíg be nem zárja azt. Amint bezárul a böngésző, minden munkamenet cookie törlődik.
– Állandó (persistent) cookie-k: ezek a cookie-k a felhasználó eszközén maradnak a cookie-ban meghatározott ideig. Minden alkalommal aktiválódnak, amikor a felhasználó meglátogatja a weboldalt.
c., A cookie-kat elhelyező fél szerint:- Saját cookie-k: ezeket a cookie-kat az a weboldal helyezi el a felhasználó számítógépén, amelyet a felhasználó egy bizonyos időben éppen meglátogat (pl. ebben az esetben a kozadat.eu)- Harmadik fél cookie: egyes oldalainkon külső szolgáltatók, például a YouTube, a Facebook és a Twitter tartalmait is szerepeltetjük.
Ahhoz, hogy meg tudja jeleníteni ezeket a harmadik fél által szolgáltatott tartalmakat, Önnek el kell fogadnia az adott szolgáltató szolgáltatási feltételeit. Ez magában foglalja a cookie-k használatára vonatkozó feltételeket is, melyek felett az Adatkezelőnek nincs befolyása.
Amennyiben Ön nem tekinti meg ezeket a tartalmakat, az Ön eszközén nem kerülnek elhelyezésre a harmadik féltől származó cookie-k.
Külső szolgáltatók a weboldalainkon: YouTube, Google Maps, Facebook, Google
A szolgáltatók bármikor módosíthatják szolgáltatási feltételeiket, a cookie-k rendeltetését és használatát stb.

Az általunk használt sütik:
Feltétlenül szükséges cookie-k: ezek a felhasználó cookie hozzájárulási preferenciáit tárolja el. Ezen cookie-k nélkül a honlapunk szolgáltatásai nem vagy nem megfelelően működnek. Ha nem járulsz hozzá ezen cookie-k telepítéséhez, akkor nem tudjuk garantálni weboldalunk megfelelő működését, illetve a megfelelő biztonságot oldalunk használata során.

Ssz Cookie típus leírás tárolási idő
1. __cfduid Működési cookie
Munkamenet süti
A __cfduid sütit az egyes ügyfelek azonosítására használja egy megosztott IP-cím mögött, és ez alapján ügyfelenkénti biztonsági beállítások beállítására. Nem tárol semmilyen személyazonosításra alkalmas információt.
Bővebb információ: https://support.cloudflare.com/hc/en-us/articles/200170156-What-does-the-Cloudflare-cfduid-cookie-do-
2 hónap
2. PHPSESSID Működési cookie
Munkamenet süti, feltétlenül szükséges
php session cookie, nélkülözhetetlen, nem tartalmaz személyes adatot. Automatikusan törlődik a munkamenet lejártával.
4. cookielawinfo-checkbox-necessary Látogatói preferencia süti,
Feltétlenül szükséges cookie
Az adatvédelmi tájékoztató elfogadását/elutasítását lehetővé tevő funciót támogató süti. Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin használja. Eltárolja a felhasználó hozzájárulását a „feltétlenül szükséges” cookie-khoz. 1 óra
5. cookielawinfo-checkbox-non-necessary Látogatói preferencia süti,
Feltétlenül szükséges cookie
Az adatvédelmi tájékoztató elfogadását/elutasítását lehetővé tevő funciót támogató süti. Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin használja. Eltárolja a felhasználó hozzájárulását a „nem feltétlenül szükséges” cookie-khoz. 1 év
6. wordpress_test_cookie Látogatói preferencia süti,
Munkamenet süti
Megnézi hogy az adott felhasználó engedélyezi a cookiek használatá. 1 év
7. viewed_cookie_policy Látogatói preferencia süti,
Feltétlenül szükséges cookie
Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin használja. Eltárolja a felhasználó hozzájárulását a weboldalunk cookie-kezelési szabályzatához. Nem tárol személyes adatot. 1 év

Teljesítményt biztosító és analitikai cookie-k: ezek információkat gyűjtenek arról, hogy a felhasználó hogyan használja weboldalunkat (pl. milyen oldalakat tekint meg, illetve tapasztal-e valamilyen hibát).

A jelen weboldal Google webelemző szolgáltatását, a Google Analytics alkalmazást használja.
A Google Analytics szolgáltatás belső cookie-kon alapul, így a cookie-k alapján állít össze jelentést, ad információkat a Weboldalon tapasztalt felhasználói, azaz az Ön interakcióiról, (pl. hova kattintott és mennyi időt töltött egyes aloldalakon) a Szolgáltató számára.
Az internet működési elve miatt a Weboldalt üzemeltetői, tulajdonosai megismerhetik felhasználóik IP-címét Google Analytics szolgáltatás alkalmazásakor. A Google Analytics azonban csak azért gyűjti a webhely felhasználóinak az IP-címét, hogy megóvja a szolgáltatás biztonságát, illetve, hogy a webhelytulajdonosok képet alkothassanak arról, hogy látogatóik a világ mely tájáról érkeznek (ezt „IP szerinti földrajzihely-meghatározásnak” is nevezik).
További információk a Google cookie-kkal kapcsolatosan az alábbi linken elérhetőek: https://www.google.com/policies/technologies/cookies

Részletes tájékoztatás az Google adatvédelmi irányelveiről a következő linken érhető el: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
A Google Analytics cookie-k tárolását a Felhasználó a böngészőjének beállításainál megakadályozhatja, azonban ez a Weboldal megfelelő működését korlátozhatja. A felhasználó megakadályozhatja továbbá a Google nyomon követését, hogy az gyűjtse és feldolgozza a cookie-k által, a Felhasználó weboldalhasználattal kapcsolatos adatait, melyre az alábbi linken található böngészőmodul telepítése szolgál: https://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=hu

Teljesítményt biztosító és analitikai cookie-k:

Ssz Cookie típus leírás tárolási idő
1. _ga Analitika cookie Ezt a sütit a Google Analytics használja, hogy értékelje a felhasználó látogatásának célját, és jelentéseket készítsen a weboldalon végzett tevékenységről a weboldal látogatói számára és az ügyfélélmény fejlesztése érdekében. 2 év
2. _gat Analitika cookie Ezt a sütit a Google Analytics használja, hogy értékelje a felhasználó látogatásának célját, és jelentéseket készítsen a weboldalon végzett tevékenységről a weboldal látogatói számára és az ügyfélélmény fejlesztése érdekében. 1 perc
3. _gid Analitika cookie Egyedi azonosítót társít a látogatóhoz, melyen keresztül statisztikai adatok ismerhetők meg a felhasználók weboldal használati szokásairól. 1 nap

Marketing célból használt cookie-k: ezek információkat gyűjtenek a felhasználókról azért, hogy a látogató számára még inkább releváns és személyre szabott reklámokat kínálhassanak. Ezek a cookie-k általában a látogatókat a megtekintett weboldalakon vagy a különböző beágyazott szolgáltatásokon keresztül azonosítják.
Marketing célból használt cookie-k:

Ssz Cookie típus leírás tárolási idő
1. _fbp Személyre szabott hirdetések megjelenítése Harmadik féltől származó, célzott marketing és reklám. Ez a süti segít abban, hogy hirdetéseinket olyan embereknek nyújtsuk, akik már ellátogattak a weboldalunkra, amikor be voltak jelentkezve a Facebookra vagy a Facebook Advertising által üzemeltetett digitális platformra. További információ: www.facebook.com/about/privacy 2 hónap

 

8. A cookie-kkal kapcsolatos beállítások
Ön bármikor tetszés szerint kezelheti és/vagy törölheti a cookie-kat. Ezzel kapcsolatban további tudnivalókat az aboutcookies.org weboldalon talál.
– Cookie-k eltávolítása az eszközről
Ön a böngészési előzmények törlése lévén el tudja távolítani az összes cookie-t eszközéről. Ezzel minden felkeresett weboldalhoz tartozó cookie-t el tud távolítani.
Ne feledje azonban, hogy az előzmények törlésével elveszít bizonyos elmentett információkat is (pl. bejelentkezési adatok, oldalbeállítások).
– Webhelyspecifikus cookie-k kezelése
Ha részletesebben meg szeretné határozni a webhelyspecifikus cookie-k használatával kapcsolatos opciókat, ellenőrizze és módosítsa tetszés szerint az Ön által használt böngésző adatvédelmi és cookie-kra vonatkozó beállításait.
A cookie-k törléséről bővebb információt a gyakoribb böngészők tekintetében az alábbi linkeken találhat:

– Cookie-k letiltása
A jelenleg használt böngészőprogramok többsége lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy minden cookie-t letiltsanak az eszközükről. Ebben az esetben, amikor felkeres egy webhelyet vagy weboldalt, egyedileg kell a szükséges beállításokat elvégezni. Előfordulhat, hogy egyes szolgáltatások és funkciók egyáltalán nem működnek megfelelően (pl.: bejelentkezés felhasználói profillal).
A Weboldalak külső (nem az „Adatkezelő” által kezelt) szerverre mutató hivatkozásokat is tartalmaznak, ezen linkeken elérhető oldalak esetleg elhelyezhetik saját cookie vagy egyéb fájljaikat a számítógépen, adatokat gyűjthetnek, vagy személyes adatokat kérhetnek. Ezekért az „Adatkezelő” minden felelősségét kizárja.A szolgáltatás igénybevételével a Felhasználó hozzájárul ahhoz, hogy az „Adatkezelő” a jelen adatvédelmi tájékoztatóban leírtaknak megfelelően, a szolgáltatás teljes körű nyújtásának céljából összegyűjtse és kezelje személyes adatait.