A légitársaságot beperelték, amiért 35 eurót kér el egy törvényileg ingyenes egyeztetésér

A noyb nevű adatvédelmi jogvédő szervezet GDPR-panaszt nyújtott be a főként olcsó, fapados járatokban utazó légitársaság, a Wizz Air ellen. A szervezet szerint

„az egyik utas megváltoztatta a rendszerben a vezetéknevét. Annak ellenére, hogy a helyesbítéshez a GDPR szerint joga lenne, a légitársaság 35 eurót (kb. 12 ezer forint) kért tőle a javításért”.

Ahogy írják, az osztrák nő miután megváltoztatta vezetéknevét és emailcímét, frissíteni akarta adatait a társaságnál is, ezt azonban magától nem tudta, így „helyesbítési kérelmet” nyújtott be a Wizz Air adatvédelmi hivatalához.

Három hónapig nem kapott választ, ezután újra a társasághoz fordult, ekkor azonban azt mondták, online csak akkor változtathat vezetéknevet, ha házasság miatt teszi, minden más esetben a Wizz Air ügyfélszolgálatát kell felhívnia (több mint egy euró / percért).

Közel fél óra telefonálás és 35 euró mínusz után a társaság megváltoztatta a nő vezetéknevét, az emailcímét azonban nem.

„A törvény szerint az adatok frissítésének ingyenesnek kell lennie, így az olcsó légitársaságok nem tehetik a rejtett díjak egyikévé a GDPR betartását”

– mondta az esetről a noyb adatvédelmi ügyvédje. Az ügy miatt panaszt nyújtottak be, a bírság akár 97 millió eurós is lehet.

A noyb egyébként az a szervezet, amely GDPR miatt a Facebookot is elűzné Európából.

Forrás: telex.hu

Adatvédelmi képzések: készítsük el közösen az önkormányzat teljes adatvédelmét!

Gyakorlati szakemberek kétszintű képzésére jelentkezhetnek azok, akik egy intézménynél, önkormányzatnál, cégnél, szervezetnél adatvédelmi feladatokat végeznek- vagy akik szeretnének ezzel foglalkozni.
Az első szinten adatvédelmi felelős, a második-ráépülő szinten adatvédelmi tisztviselő munkára történik a felkészítés.
A záróvizsgára a hallgató képes elkészíteni saját szervezete, cége, önkormányzata teljes adatvédelmi megfelelőségét, dokumentálását és ezeket a munkatársai számára le tudja oktatni. Ez a komplex anyag a záróvizsga alapja, melyet a bizottság előtt meg kell védeni.

Az Adatvédelmi Szövetség és a Budapesti Műszaki Egyetem Mérnöktovábbképző Intézete olyan képzést indít, mely igen nagy elszántságot igényel, de elvégzésével a megfelelő kompetenciák birtokában képes helytállni az adatvédelem nehéz pályáján.
A képzés részben távoktatásos rendszerben működik a vidékiek utazásai miatt.

A két képzés összesen 200 óra, a sikeres első szint után lehet a második szintet elkezdeni.

A képzés neves oktatókkal, kiváló gyakorlati szakemberekkel történik.
Nagyon komoly kihívás, hisz több mint másfél hónap tömény tanulás és számonkérés alapján léphet tovább a második képzésre a hallgató.

A képzés leírása

Jelentkezési lap

Adatkezelési tájékoztató>

1. tanfolyam, alapszint, megnevezése: adatvédelmi felelős munkára felkészítő képzés:
Read More

Önkormányzati teljes adatvédelem

Felkészítő tevékenység, adatleltár, teljes dokumentáció és szabályzat elkészítése, betanítás és adatvédelmi tisztviselő biztosítása az

ÖNKORMÁNYZAT GDPR (Általános Adatvédelmi Rendelet) szerinti megfelelésének kialakítására.

Az adatvédelmi megfelelőség, adatleltár, dokumentálás, felkészítés és betanítás teljes díja helyett szervezetünk 2 éves szerződés alapján havi 70 000,- Ft díjért vállalja a teljes megfelelőség és dokumentáció elvégzését és az adatvédelmi tisztviselő biztosítását. Az önkormányzat részére biztosított adatvédelmi és feladatkezelő rendszer 10 000,- Ft/hó. Ezek a díjak tartalmazzák az összes feladatot, melyet a mellékletben részletezünk.

Az adatvédelmi tisztviselő díja a két évet meghaladó együttműködés után – mivel addigra már vélhetően az Önök munkatársai is otthonosabban mozognak az adatvédelemben – újra tárgyaljuk az árat, melyben jelentős könnyítést tudunk adni.

Az önkormányzat részére elkészített adatvédelmi megfelelőségen túl a POLGÁRMESTERI HIVATAL adatvédelmi megfelelőségének elkészítését is kedvezményesen készítjük..
Read More

Új képzés a BME-n

Adatvédelmi képzések – azoknak, akik csinálják… az Adatvédelmi Szövetség és a BME MTI képzése

Gyakorlati szakemberek kétszintű képzésére jelentkezhetnek azok, akik egy intézménynél, önkormányzatnál, cégnél, szervezetnél adatvédelmi feladatokat végeznek- vagy akik szeretnének ezzel foglalkozni.
Az első szinten adatvédelmi felelős, a második-ráépülő szinten adatvédelmi tisztviselő munkára történik a felkészítés.
A záróvizsgára a hallgató képes elkészíteni saját szervezete, cége, önkormányzata teljes adatvédelmi megfelelőségét, dokumentálását és ezeket a munkatársai számára le tudja oktatni. Ez a komplex anyag a záróvizsga alapja, melyet a bizottság előtt meg kell védeni.

Az Adatvédelmi Szövetség és a Budapesti Műszaki Egyetem Mérnöktovábbképző Intézete olyan képzést indít, mely igen nagy elszántságot igényel, de elvégzésével a megfelelő kompetenciák birtokában képes helytállni az adatvédelem nehéz pályáján.
A képzés részben távoktatásos rendszerben működik a vidékiek utazásai miatt.
Read More

Az adatvédelem biogilisztája

A rendszerváltás idején egy ország gondolta, hogy a biogiliszta maga a csodálatos kapitalizmus, ahol néhány négyzetméter területen és a benne bízó kapcsolatok felhasználása révén hatalmas nyereséget realizálhatnak.

Kapcsolódó kép

A piramis csúcsán ez tényleg így is volt 🙂
Az adatvédelem ma újabb lehetőséget ad az ügyeskedőknek. Hisz néhány sablont letöltve a netről, esetleg néhány ezrest fizetve érte máris szakértővé váltak embereink. Csapatot felépítve komoly bevételeket generálhatnak.
Így lesz ebből kettőt fizet, egyet kap, amikor végül mégis el kell merülni a témában és rájön a vezető, hogy összetettebb a kérdés, mint azt gondolta – újra kinyílik a pénztárca és kezdődik elölről….

Adatvédelmi megfelelőség elkészítése, adatvédelmi tisztviselő biztosítása – milliós költségek helyett megfizethetően

Az elmúlt év nagy dobása volt adatvédelmi nyomtatványok terjesztése – így az azt megvásárlók úgy gondolták, hogy biztonságban vannak.
Természetesen ezeknek sok hasznuk nem volt, de az elv, hogy megpróbált a megbízó tenni valamit, becsülendő. Miután kiderült (és egyre több helyen kiderült) hogy ezek használhatatlanok (és az adatvédelem nem úgy működik, hogy leírunk pár dokumentumra karaktereket, hanem egy hosszadalmas feladat) látható, hogy komoly és megfizethető munkára van szükség

KÖZADAT Adatbiztonsági és Adatvédelmi Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság

Adószám 26700968142
Cégjegyzékszám 01 09 340006
Teljes név KÖZADAT Adatbiztonsági és Adatvédelmi Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Rövidített név KÖZADAT Kft.
Ország Magyarország
Település Budapest
Cím 1068 Budapest, Felsőerdősor utca 5.


Statisztikai számjel: 26700968 7022 113 01
FŐTEVÉKENYSÉG:
7022 Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás
[email protected]
+36209283 266